2011. augusztus 20.

A rendezvényről

17.00-kor kezdődött az ünnepség a polgárrá fogadással, mely már hagyomány a falunkban. Ebben az évben 2010. augusztus 1. és 2011. július 31. között 21 gyermek született, akiket polgárrá fogadtunk. Egy vers és egy dal elhangzása után megtörtént a polgárrá fogadás.

Félórás szünetet követően (a gyermekes családok távozása és az ünnepeltek megérkezése után) megkezdődött az ünnepség. A rendezvény házigazdája Gajdó András Előszállás díszpolgára, nyugalmazott pedagógus volt. Versek, dalok és nótacsokor elhangzása után – melyek augusztus 20-a ünnepét méltatták - került sor a díjak átadására. A rendezvény nagyon ember-közeli, személyes volt. Mentes mindenféle hivatalos közhelytől, tényleg a falubelieknek a falubeliekről szolt. Könny és öröm kéz a kézben járt. Az ünnepség után állófogadás zárta a megemlékezést.

Előszállásért Emlékérem

Előszállás egyik rímfaragója Nyul Mihály. Ha a közérdek úgy kívánja, alkotásaival kiáll a közönség elé. Így történt az Előszállásért emlékérem és a díszpolgári cím átadásakor is.

Jó volt hallani a dicsérő szavakat Kerlang Ferencről és Kerlang Ferencnéről, akik sokat tettek (tesznek) a faluért: külföldi és belföldi kirándulás szervezés, színházlátogatás a Rozma-ring nyugdíjasklubbal, díszdoboz készítés a neves vendégek ajándékozására, egyházi kegyhe-lyek gondozása. Kerlang Ferencné irodalmi pályázatot is nyert, több írása megjelent a Nők Lapjában. Büszkék három gyermekükre, akik ugyancsak művészi hajlammal megáldottak.

Humorral átszőtt szöveget hallhattunk a postai dolgozók nyolc fős kollektívájáról. A lényeg: sokat tudnak a faluban történtekről, de ezt nem publikálják; a hivatalban ülők mosolyogva, udvariasan fogadják az ügyfeleket; a kézbesítők hőben-fagyban időben érkeznek a postai küldeményekkel; részt vesznek a falu rendezvényein Bodri Mária hivatalvezetővel az élen.

Külön örömmel fogadtuk Nyul Mihály megható gondolatit a két nyugdíjas pedagógusról, Ilonka néniről és Éva néniről, akik díszpolgári címet kaptak.

Díszpolgárok

Dr. Eglesz Dezsőné

Évtizedekig tanított az előszállási általános iskolában. Munkáját mindig lelkesen, lelkiismeretesen, gyermekszeretettel végezte.

Amikor néhány éve a Szállás-napok előadója volt, mindenről nem szólt, mint arról sem, hogy a szülői munkaközösség vezetőjeként mi mindent tett az egész oskoláért.

Amikor a világ a gyerekek évét tartotta, ő a szülői munkaközösség tagjaival egyensapkát varrt, hímzett az iskola valamennyi tanulója számára.

Amikor még negyven tagja volt a Kincskereső klubnak, a zárófoglalkozásra egy egész kosár friss házi süteménnyel jelent meg.

Színjátszással is foglalkozott. A járási versenyekről aranyoklevéllel tértek haza, s jutottak a megyei bemutatóra.

Amikor nyugdíjba ment, az igazgatónő első szavára visszajött tanítani, mert szükség lett rá. S talán akkor érte el tanítványaival legnagyobb sikereit. A környezetvédőkkel megmászta a Gellérthegyet a felszíni formák vizsgálatához. A tanulmányi kirándulásokra egy-egy tanulót készített fel idegenvezetőnek, s a Halászbástyán sétáló felnőttek csak néztek, hogy beszél egy 4. osztályos fiú a látnivalókról.

Ilonka néni mindig mosolygott, jókedvűen, optimistán nézett a jövőbe. Soha nem láttuk szomorúnak. Ő azonban észre vette, ha valakit valami bántott. Azonnal vigasztalta. Jellegzetes kézmozdulatával jelezte: „Ne törődj vele, minden megoldódik!”

Nagykarácsonyban kezdte pályafutását 1946-ban. Ott az iskolában réztábla őrzi nevét, emlékét. Előszállás önkormányzata díszpolgári címet adományozott áldozatos munkájáért, példamutató magatartásáért.

/* Előszálláson közel 40 évet tanított. Az idei évben 65 éve annak, hogy néptanítói diplomáját megszerezte. Ilonka néni az idén töltötte a 85. életévét. */

Élő Győzőné

1990 Kibíró helyett címmel helyi újság jelent meg. Az első számban olvastam a következő verset:

Hitvallás az összetartozásról

Üthetem a testvéremet, ha rászolgál
mert a testvérem
szidhatom, ostorozhatom a népemet
ha örömöm vesztére tör,
mert vér vagyok a véréből
lélek a lelkéből

de ha más üti a testvéremet
más gyalázza, ócsárolja a fajtámat,
akkor én lelkemre ölelem,
s testemmel takarom, védem
utolsó csepp véremig,
utolsó leheletemig.

Az író, Élő Győző most odafönn az égben azt gondolja, „Boldog vagyok, mert vannak akik észreveszik, milyen nagyszerű asszonyt szerettem én, milyen nagyszerű ember három gyermekem édesanyja.”

Mindketten az előszállási iskolába kezdtek tanítani, azután néhány évig 1-8 osztályt Róbertvölgyben. Ezután az előszállási nevelőotthon pedagógusai, nevelői lettek.

Bizonyára sokan élnek az országban olyan felnőttek, akik éveket töltöttek itt, és szeretettel emlékeznek az Élő házaspárra. Arra például, hogy a család együtt ebédelt a gyerekekkel, és hol Győző bácsi, hol Éva néni áll fel az asztaltól, s megy oda egy-egy problémás csoporthoz, mosolyogva, fejsimogatva tesz rendet. Persze a szigor sem hiányzott: étkezés előtt kézmosás, az esti fogmosás. Éva néni vagy könyvből vagy fejből mesélt elalvás előtt a gyerekeknek, miközben saját három gyermeke várta, hogy véget érjen a szolgálati idő. De nem ért véget! Ha kellett, éjszaka is bekopoghattak, hiszen lakásuk az emeleten a gyerekek szobája mellett volt.

Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Jó, hogy, Élő Győzőné még életében megkaphatta Előszállás díszpolgára címet. S hogy sokan sokáig emlékeznek rá, abban biztosak lehetünk.

/* Elő Győzőné szintén az idén töltötte 85. életévét. Férje a nevelőotthon igazgatója volt. Mindketten több évtizedig tanítottak, neveltek Előszálláson. */